Bulgur kétféleképp – sokszínű kincs

A bulgurt talán egyre inkább ismeri a magyar közönség is. Nem más tulajdonképp, mint tört búza. Itthon a török éttermekből ismerhetjük, ezért szokás „török rizsnek” is nevezni. A közel-keleti és a török konyha által kedvelt köret. A még éretlen vagy a meghántolt érett búzaszemeket párolják, kiszárítják, majd durvára összetörik.

Mint írtam, a török konyha egyik alapvető eleme, de hazánkban is hódít, mint alternatív köret. Egyszerűen és gyorsan elkészíthető, rostban gazdag, és páratlanul sok lehetőségünk nyílik általa.

A krémsárga, enyhén diós ízű, aromájú, durumbúzából készült bulgur, gazdag ásványi anyagokban, mint például magnézium, vas vagy kálium.

Nem csak sósan, de édesen is el tudjuk készíteni, számtalan lehetőséget rejt magában: elő- és főételeket, desszerteket, salátákat készíthetünk vele, de akár leveseket is gazdagíthatunk vele. A rizs, a kuszkusz és a tarhonya kiváltására is remek ötlet.

Az oldalon található alap receptünk mellett, most mutatunk két egyszerű receptet!

 

Paradicsomos bulgur, friss petrezselyemmel

Ez a recept köretként is megállja a helyét, de apró kockákra vágott hússal, felkarikázott kolbásszal egytálételként is egy szuperkönnyű, gyors fogás.

Ha izgalmas, pikáns, különleges ízeket keresünk, keverhetünk hozzá pici chillit vagy fahéjat is akár.

Hozzávalók:

  • 450-500 g bulgur
  • 1 csokor felaprított petrezselyem
  • 1 vöröshagyma (apróra kockázva)
  • 2 darab hámozott paradicsom felaprítva
  • 1 kisüveg sűrített paradicsom
  • 3-4 ek olívaolaj
  • 7-8 dl zöldségalaplé
  • só, bors ízlés szerint

Elkészítése:

A felkockázott hagymát olívaolajon megpirítom, hozzáadom a paradicsomot. Sózom, borsozom, majd az egész keveréket kb 5 percig párolom. Hozzáöntöm a sűrített paradicsomot, ezután a bulgurt. Alaposan összeforgatom és felöntöm a zöldségleves alaplével. 2-3 percig hagyom forrni, és fedő alatt főzöm kb 15-20 percig. Ezalatt a bulgur megpuhul, a nedvességet magába szívja.

Szükség esetén még öntök hozzá alaplevet, vagy forró vizet.

Friss petrezselyemmel; esetleg feldarabolt, friss koktélparadicsommal kínálom.

Bónusz tipp: egytálételként aszalt paradicsommal is megállja a helyét!

 

Desszertnek: túrós bulgur aszalt gyümölcsökkel

Hihetetlenül gyors, könnyű és mámorítóan finom!

Mindössze 20 perc az előkészítese és 20-25 perc alatt elkészül, és biztosan osztatlan sikert érünk el vele.

Hozzávalók:

  • 35 dkg bulgur
  • 15 dkg túró (átmorzsálva)
  • 3 dl natúr joghurt (2 kis pohár)
  • 2 tojás
  • 4 dkg eritrit
  • ¼ citrom leve
  • egy csipet só
  • ízlés szerinti aszalványok (a nagyobbak apróra vágva), pl mazsola, vörösáfonya, aszalt sárgabarack
  • tálaláshoz: lekvár, aprított mogyoró, mandula, esetleg kókuszchips, eritritből készült „porcukor” (egyéni ízléseknek megfelelően)

Elkészítése:

A bulgurt a megszokott módon elkészítem: kimérem egy edénybe és annyi felforrt vizet öntök hozzá, hogy épp ellepje, majd 15-20 percig fedő alatt pihentetem, amíg megpuhul.

Közben a többi hozzávalót egy nagy tálba teszem, és alaposan összekeverem őket. A 20 perc elteltével apránként hozzáadom a bulgurt, és összedolgozom. Egy egész sűrű masszát kell kapni.

A sütőt légkeveréses módban 180 fokra előmelegítem. Egy kisebb tepsit kivajazok, és óvatosan hozzáöntöm a masszát.

Kb 20 perc alatt, aranybarnára sütöm. (Tűpróbával ellenőrizhetem, ne maradjon nyers.)

Melegen tálalom, aprított magvakkal szórva kínálom, illetve mellé házi „porcukrot”, lekvárt (cukor- és csomósodásgátlóktól mentesen is lehet finomságokat alkotni).

 

Bátran próbáljuk ki zöldségek töltéséhez, levesbetétként, zöldséges vagy húsos fasírtokhoz!

Tedd a kosaradba az ajándékodat,

nehogy itt felejtsd!

Köszönjük,hogy olvasod a blogunkat!

Ezért megajándékozunk egy kis csomag hibiszkusz virág teával!