Lustázós napokra okosan! – Süssünk diétás pizzát

Mind tudjuk, hogy a kedd, az igazából egy sunyi hétfő és bizony a hét elejére néha jól esik egy kicsit lazább ételt enni, ami erőt ad a hét többi napjára.

Persze ez nem jelenti, hogy a következő receptet ne lehetne hétvégére tartogatni, amikor ráérünk mellette picit lazítani, egy jó filmet megnézni esetleg.

A pizzát szinte mindenki imádja, de a kalóriatartalma miatt érdemes odafigyelni, miből is állunk neki készíteni.

Nos, jó hírünk van, ha kicseréljük a fehér lisztet néhány alternatív megoldásra, ugyanolyan, ha nem ízletesebb verziót kapunk! Ami a legfontosabb, egészségesebbet is!

Hozzávalók:

A langyos vizet az összes többi hozzávalóval legalább 10 percig dagasztjuk.

Olajozott sütőpapíron, a pizzasütőlappal megegyező méretűre nyomkodjuk kézzel. A közepét egy kicsit vékonyabbra ( 2-3 mm ), a széleit egy kicsit vastagabbra hagyva.

A papírral együtt helyezzük a pizzasütőlapra vagy egy lapos, alacsony falú tepsibe, majd alsó-felső sütési módozaton a 45-50 °C-os, előmelegített sütőben hólyagosra kelesztjük (kb 40-45 perc).

A kelesztés után a tésztát kivesszük a sütőből, majd feltekerjük a hőfokot 220-240 °C-ra, légkeverés alsó-felső sütési módozatra. Ha elérte a megfelelő hőfokot, betesszük a tésztát, és elősütjük, amíg nagyon-nagyon enyhe színt nem kap. Ez körülbelül 8 perc, 220 °C-os hőlégkeverésen.

Ezt követően paradicsom vagy más tetszőleges pizzaszósszal megkenjük, a feltéteket rátesszük, majd a sütőben 220-240 fokon hőlégkeverés funkción addig sütjük, míg a sajt ráolvad.

Feltétek: ízlés (és meggyőződés) szerint hús vagy vegetáriánusoknak pl tofu, gomba, olívabogyó, paradicsom, spenót, ruccola, legalább egyféle sajt. A lehetőségeink korlátlanok.

Jó étvágyat kívánunk!

Tedd a kosaradba az ajándékodat,

nehogy itt felejtsd!

Köszönjük,hogy olvasod a blogunkat!

Ezért megajándékozunk egy kis csomag hibiszkusz virág teával!