Ismerje meg az aszalt szilva jótékony hatását!

Elérkezett az október és lassan az időjárás is zordabb arcát mutatja felénk. A szezonális gyümölcsök mellett egyre többször nyúlunk az aszalványokhoz. Hisz mind sütéshez, főzéshez, mind pedig nassolnivalóként remekül megállják helyüket.

A szilva, fajtájától függően körülbelül szeptember végéig terem, így ha az ősz közepén vagy télen szeretnénk csemegézni, befőttet vagy aszalt szilvát kell a kamrában keresni.

Az utóbbi, az aszalt szilva pedig az egyik legcsodálatosabb aszalvány, aminek temérdek áldásos hatása van szervezetünkre, s ebben a népi gyógyászat és a modern orvoslás is egyetért.

Mi az aszalt szilva hatása?

Több szilvafaj létezik, ezek közül nem mindegyiket ajánlják aszalásra. Erre a célra leginkább a magvaváló, vastaghúsú, édes fajtákat választják.

Az aszalt szilvát számtalan módon tudjuk használni. Önálló csemegeként, vagy más ételek alapanyagaként, kiegészítéseként. Például süteményekhez, desszertekhez, mártásokban, szószokban, hús- és halételekhez, salátákhoz adva, stb.

Ízértéke mellett fontos szót ejteni a szervezetünkre gyakorolt hatásáról.

Az aszalt szilváról formában is elmondható, hogy élelmi rostban gazdag, sok vitamint (A-, B2- és C-vitaminok) tartalmaz. Ásványi anyagokban is kiemelkedően gazdag: kalcium, vas és kálium is található benne. Serkenti az emésztést és a szervezet méregtelenítését.

Az aszalt szilva hatása továbbá, hogy csökkenti egyes szív- és rákbetegségek kockázatát; tisztítja a vért, véd a szem leépülése ellen, illetve erősíti csontjainkat. Csontritkulásban szenvedőknek erősen ajánlott a fogyasztása, illetve minden 40 év feletti nőnek alapbetegségtől függetlenül.

Egy kutatás szerint a gyümölcs rendszeres fogyasztása mérhetően megnövelheti a csontsűrűséget.

Emellett ajánlott még a magas vérnyomásban és különböző májbetegségben szenvedőknek, továbbá hepatitis fertőzötteknek is, hogy rendszeresen illesszék étrendjükbe.

Láthatjuk, hogy az aszalt szilva hatásai igen szerteágazók és sokrétűek. Egy dologról azonban mindenképp fontos beszélni, mégpedig az emésztésünkre vonatkozó tulajdonsága.

Az aszalt szilva hashajtó hatása

Első körben azért ismét kiemeljük, hogy módfelett egészséges és hasznos csemege az aszalt szilva. Fontos azonban tudni, hogy nem épp kalóriaszegény, napi pár szemmel érdemes belőle fogyasztani. Emellett az aszalt szilva lazítja a székletet, a bélmozgásokat is serkenti, ami magas rosttartalma mellett annak is köszönhető, hogy egy szorbitol nevű anyagot is bőven tartalmaz. Természetes és kíméletes hashajtóként ismerik a népi gyógyászatban is.

 

Így tehát bátran és örömmel használjuk a konyhában is, mert kétségkívül nem csak egészséges, de ízletes is lesz az ezzel készült étel.

Tedd a kosaradba az ajándékodat,

nehogy itt felejtsd!

Köszönjük,hogy olvasod a blogunkat!

Ezért megajándékozunk egy kis csomag hibiszkusz virág teával!