Az eritrit vagy a xilit a jobb? – érhetően, de alaposan elmagyarázzuk

A cukrokról és a cukoralkoholokról már írtunk korábban. Azonban szükséges kicsit jobban elmélyülni a témában, hiszen nem pusztán reformtáplálkozásról van szó, hanem ténylegesen javítja egészségünket, életminőségünket, ha a finomított kristálycukrot valamely alternatívára cseréljük. Számos lehetőség közül pedig a címben szereplő kettő cukorhelyettesítő talán a legjobb választás mindenki számára.

Sokkoló adat, hogy ma, Magyarországon „minden 12 ember közül egy cukorbeteg, illetve kóros cukor-anyagcserével rendelkezik” (Magyar Diabetes Társaság statisztikája). Ez borzasztó magas szám. Ugyanakkor a kockázatát csökkenthetjük, illetve a már kialakult cukorbetegség tüneteit enyhíthetjük, ha a táplálkozásunkra odafigyelünk. Alapvetően lényeges a megfelelő szénhidrát-bevitel, a glikémiás index és a lassú felszívódású szénhidrátok fogalmának megértése és ehhez mérten a tudatos, egészséges táplálkozás kialakítása. Ennek pedig egyik eleme, hogy finomított cukrot, káros édesítőszereket nem viszünk be szervezetünkbe.

De mindenkinek jár, hogy jóízűen étkezzen. Remek megoldás az édes íz elérésére, élvezetére, ha valamely cukoralkoholt választjuk, pl xilitet (xilitol vagy nyírfacukor) vagy pedig eritritet.

De hogy xilit vagy eritrit? Ezt röviden bemutatjuk.

Beszéljenek helyettünk a tények: xilit vagy eritrit?

Ezt a kérdést sokan teszik fel. De először ismételjük át és tisztázzuk a két édesítő tulajdonságait, mibenlétét.

Mindkettő cukoralkohol, de a nevükkel ellentétben se nem a hagyományos értelembe vett cukorhoz, sem pedig alkoholhoz nem tartoznak. A természetben is megtalálható anyagokról van szó, de mesterségesen is előállíthatják (zöldségekből, gyümölcsökből kivonva). Lassú felszívódású szénhidrátok lévén remekül beilleszthetőek cukorbeteg / IR diétába is, hiszen lassan emelik meg a vércukorszintet.

A xilit glikémiás indexe (GI) nagyon alacsony és ugyanúgy használható, mint a cukor, de nem táplálja a gombákat, így élesztős tészták készítéséhez sem alkalmas. A cukorhoz hasonló helyettesítő, édesítőereje gyakorlatilag megegyezik a cukoréval.

Cukorbetegek is fogyaszthatják, azonban az 1-es típusú cukorbetegek csak óvatosan, orvossal konzultálva használják!

Szerkezetében viszont eltér cukortól, ezért kenyér vagy egyéb kelt tészták készítésére nem alkalmas.

Egyesek szerint hűvös utóíze van (szerkezetéből fakadóan), de alapvetően nem ez a jellemző. A xilittel készült süteményeknek az állaga általában tömörebb, morzsálódóbb, de érdemes kísérletezni vele!

Az eritrit vagy pontos megnevezésén eritritol is cukoralkohol. Édesítőként 60–80%-kal kevésbé édes, mint a finomított cukor. Azaz kb 8 dkg cukornak kb 12-13 dkg eritrit felel meg. Szintén a természetben is előforduló anyag, kisebb mennyiségben megtalálható a különböző gyümölcsökben is, úgy mint a körtében, a szójában, különböző gombákban, a görögdinnyében és a szőlőben, de a borban és a szakéban is nagy mennyiségben fordul elő.

Eritrit, xilit különbség

Már tudjuk, mennyire hasonlóak, mégis észrevehető eltéréseket mutatnak.

  • édesítőértékükben való különbség: A xilit közel ugyanolyan édes, mint a cukor. 8 dkg cukornak 8 dkg xilit felel meg. Ellenben az eritrit kevésbé édes, ott 12 dkg-13 dkg szükséges,
  • glikémiás indexükben található eltérés: a xilit glikémiás indexe 7, az eritrité 0. (A hagyományos kritálycukoré 68.)
  • a xilitet 1-es típusú cukorbetegek csak orvossal egyeztetve fogyasszák, óvatosan. Illetve a xilit túlzott bevitele az arra érzékenyeknél hasmenést okozhat.

 

Mi a konklúzió? Melyik a jobb? Igazából számottevő különbség nincs, ha valaki teljesen egészséges és csak az étkezését szeretné megreformálni. A xilittel talán jobban lehet sütni-főzni, azonban az eritritet nagyobb biztonsággal fogyaszthatják az érzékenyebb gyomrúak és a cukorbetegek is.

Tedd a kosaradba az ajándékodat,

nehogy itt felejtsd!

Köszönjük,hogy olvasod a blogunkat!

Ezért megajándékozunk egy kis csomag hibiszkusz virág teával!