3 ínycsiklandozó sárgaborsó leves recept

A sárgaborsó gazdag, tápláló élelmiszer, amiből változatos, finom, egészséges ételek készíthetők. A főzelék jut eszébe sokaknak, pedig levesként még többféle fűszerrel, ízzel (és persze állaggal is) kísérletezhetünk. Mutatunk három tippet, receptet, ami minden évszakban megállja helyét!

Sárgaborsó krémleves 

A sárgaborsó krémleves talán az első, ami eszembe jut. Egyszerű és nagyszerű. Tulajdonképp mi döntjük el, végül krémlevest szeretnénk, vagy főzeléket, mert a borsó keményítőtartalma fogja sűríteni, minél tovább főzöm, annál sűrűbb lesz (persze adhatok még hozzá egyebet is, hogy ez a folyamat gyorsuljon, de nem kell feltétlen habarás hozzá.)

Hozzávalók: 500 gramm sárgaborsó (ezt előtte egy éjszakára áztassuk be, majd használat előtt szűrjük le), egy kis fej hagyma felaprítva, egy kevés fokhagyma, zúzva, 50 g vaj, kevés friss citromlé, 2 liter zöldségleves alaplé, fűszerek: , bors, szerencsendió, őrölt kömény, esetleg babér, ha más irány tetszik, pirospaprika), 1-2 evőkanál mustár.

Az elkészítéséhez a hagymát, a fokhagymát 5-6 perc alatt üvegesre pároljuk a vajon, hozzáadjuk a fűszereket, az átmosott borsót, majd felöntjük az alaplével. Ha kell, még sózom, borsozom, és lassú tűzön főzöm, amíg teljesen szét nem főtt. Ekkor adok hozzá mustár, pici citromlevet. Az egészet botmixerrel vagy egy turmixgépben krémesre aprítom. Ízléstől függően maradhat így is, de le is szűrhetjük. (Ha marad belőle, akkor később vízzel, alaplével felönthető, mert biztosan sűrűsödni fog még.)

Krutonnal / pirított kenyérkockákkal, levesgyönggyel kínálhatom.

Sárgaborsó leves kolbásszal 

Tulajdonképp a leves receptje ugyanaz. Eltérhet abban, hogy a kolbász zsírját felhasználom, erre teszem a vajat.

Ha másképp szeretném mégis, akkor adhatok még ehhez tejszínt és burgonyát (ilyenkor a mustár és a citrom elhagyható). A megpirított kolbász kockákkal megszórva kínálom.

Indiai sárgaborsó leves

Az indai receptben 20 dkg sárgaborsóra, 1 evőkanál ghíre vagy vajra, 1,5 liter zöldség alaplére, 1 pohár joghurtra vagy tejfölre van szükség, 1 kiskanál mustármagra, kevés reszelt gyömbérre, 1-1 kiskanál borsra és kurkumára, pár szem szegfűszegre, néhány kisebb chilire (feldarabolva), néhány babérlevélre, kis cukorra és fél citrom levére van szükség.

Az elkészítése hasonló. A borsót előző éjszaka beáztatjuk, felhasználás előtt átmossuk, leszűrjük, majd a zöldség alaplében puhára főzzük. A zsiradékban kipattogtatjuk a mustármagot, majd hozzáadjuk a többi fűszert, néhány másodpercig pirítjuk, és a leveshez adjuk. Majd a leveshez öntjük a citromlevet és a joghurtot, felforraljuk, utolsó lépésként pedig összeturmixoljuk.

A kurkumától még intenzívebb íze lesz, ezektől a fűszerektől pedig teljesen egyedi, gazdag ízvilágot kapunk.

Tedd a kosaradba az ajándékodat,

nehogy itt felejtsd!

Köszönjük,hogy olvasod a blogunkat!

Ezért megajándékozunk egy kis csomag hibiszkusz virág teával!