Mákunk van a mákkal! – Apró csoda a konyhában

A mákot évszázadok óta kedvelt növény, melyet már a görög és a rómaiak is fogyasztottak (mézzel keverve).

A történelem során többféle jelentéssel bíró szimbólum volt. A görögöknél az alváshoz és a túlvilághoz kapcsolták, de sok kultúrában a mák, magja miatt a bőség egyik szimbólumának számított. Néhol úgy vélték termékenységre ható energiái vannak.

A mák nagyon egészséges és ártalmatlan élelmiszer, mely mindig is gyógynövény volt. Fertőtlenítő, érzéstelenítő és fájdalomcsillapító hatása közismert volt már évezredekkel ezelőtt is. A mákolaj pedig kifejezetten jó a csontritkulásra.

Gyógyhatásai között még ki szokták emelni, hogy csillapítja a köhögést és oldja a görcsöket.

Napjainkban dísznövényként is termesztik, de szervezetünkre gyakorolt számos pozitív hatása miatt, mégis étkezési célra a legalkalmasabb.

A mák vagy más néven kék mák sok vitamin és ásványi anyag forrása. Magas a rosttartalma (2 evőkanál mákban 3,4 gramm rost található), mely támogatja emésztésünket, bélrendszerünk egészséges működését. Gazdag kalciumban, rézben, foszforban, vasban és mangánban. A mákban telítetlen zsiradék található, a belőle kivont olaj fogyasztása rákmegelőző hatású lehet. A mákban a linolénsav pedig segít egészségesen tartani a szívet.

Bár sokak a karácsonyi és a húsvéti ünnepi ízek emlékével kapcsolják össze nevét, de fogyasztása egész évben áldásos és a mindennapokban sokféle variációban megtalálhatjuk: mákos bejgli, mákos rétes, mákos guba, mákos tészta, mákos fagylalt, mákos torta, és még sorolhatnánk a finomságokat.

A forrázott máktölteléket mézzel vagy édesítőszerrel, reszelt citromhéjjal ízesítve, mazsolával és gyümölcsökkel dúsítva, esetleg lekvárral keverve isteni csemegét kapunk, melyet akár palacsintába is tölthetünk.

Darált kontra egész mák

Fontos tudni, hogy a darált mák rövidebb ideig áll el, mint az egész. Az őrlés, darálás közben a benne található olajon kipréselődnek, így az avasodására jobban kell figyelni. Tároljuk megfelelően lezárva, fénytől védve! Mindegy tehát melyik formát választjuk, kényelmi kérdés csupán, illetve a megfelelő tárolásra kell csak odafigyelnünk.

A darált mák nem tartalmaz hozzáadott cukrot, tartósítószert, színezéket. Egy teljesen természetes, ízletes csemege, mely csak arra vár, hogy megannyi káprázatos finomságot alkossunk vele.

 

Receptekért figyeld a blogot továbbra is! 🙂