Ropogós, fűszeres vöröslencse fasírt

Nem tudom, ki hogy érzi, de én is és a mi családunk is imádják a zöldségeket és a zöldségből készült fasírtokat. Néha igenis jól esik a hús mellőzése. Néhány izgalmas alapanyaggal, fűszerrel elképesztő eredményeket érhetünk el, és a megrögzött húsevőket is le tudjuk nyűgözni, miközben a gyomrunkkal is kíméletesebben bánunk.

Hétvégén a szerencsés választottam az egyébként is nálunk népszerűségnek örvendő vöröslencse volt. – Hiszen szeretjük krémesíteni, mártogatásként, levesként.. szóval mindenféle módon.

Ropogós és ízletes, a megfelelő fűszerekkel pedig igazán fenséges. Természetesen a fűszereken ízlés szerint változtathatunk, kinek mi a kedvence.

Hozzávalók:

  • 30 dkg vöröslencse
  • 1 fej lilahagyma
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 1 nagy tojás
  • 5 dkg zabliszt
  • 5 dkg zabpehely
  • 1 csokor friss petrezselyem
  • 2 tk piros paprika
  • 1 tk római kömény
  • illetve nekem most került bele friss koriander, chili pehely, és egy pici gyömbér aprítva. De 1-1 tk oregánóval és bazsalikommal is (vagy kevés frissel) is feldobhatjuk.
  • , őrölt színes bors
  • szezámmag (akár lehet vegyesen is fehér, és fekete szezámmal)
  • olaj a sütéshez

Elkészítés:

A vöröslencsét alaposan átmosom, majd bő vízben 2-3 órára beáztattam.

Ezután lecsepegtettem, és robotgépbe tettem a fokhagymával, a petrezselyemmel, a korianderrel, chili pehellyel és a gyömbérrel, majd együtt összeaprítottam. Nem gond, ha picit darabosnak érezzük a masszát.

Ehhez adtam az apróra vágott hagymát, a tojást, a többi fűszert, a zabpehely lisztet és a zabpelyhe.

Egy kis ideig állni hagytam. Enyhén lágy a massza, de ez így tökéletes (ha nem tudjuk formázni, pici zabpelyhet, zabpehely lisztet még tehetünk hozzá).

Nedves kézzel kisebb fasírtokat formáztam, meghempergettem kicsit a szezámban.

Forró olajban (de nem bő olajban!) mindkét oldalt aranybarnára sütöttem.

Bulgurral vagy barna rizzsel vagy kuszkusszal friss salátával tálalom és tejfölös/joghurtos mártogatóssal kínálom. (Most snidling és fokhagyma került a mártogatósba.)

 

Rutinosak és kísérletezők tehetnek a masszába reszelt répát, főtt, aprított édesburgonyát is!

Tedd a kosaradba az ajándékodat,

nehogy itt felejtsd!

Köszönjük,hogy olvasod a blogunkat!

Ezért megajándékozunk egy kis csomag hibiszkusz virág teával!